2010. március 23., kedd

Asztali futó

Ez az asztali futó tavaszra, húsvétra készült, még meleg.Az applikálás egyszerű, egy kicsit gyerekes a cikcakk miatt.

2010. március 19., péntek

Variációk egy témára II.

Ezek a ruhák is a most készültek ugyanazon anyagok variálása. (Zsanikám fej nélkül szerepel,ragaszkodott hozzá).Persze Barnusomnak is készült póló és pulcsi is.
Ez a neszesszer egy tavalyi munka befejezése, bár fogalmam nincs hogyan kellett volna.
Ez a koszorú pedig húsvétra készült.

2010. március 16., kedd

Cím nélkül

Az ember, ha felnő és a gyermekkora nem volt túl jó, akkor azt gondolja, hogy neki majd jobb lesz. Igyekszik tenni érte és mikor egyenesbe jön, fellélegzik, mert azt hiszi, hogy sikerült. Nem lett gazdag, jómódú, de egy kicsit jobb, mint a szüleinek volt. És akkor történik valami, amitől az ő élete sem jobb, mint az elődöké.


Az élet állandóan döntések elé állít minket: menjek vissza GYES után, vagy ne? Karrier fontos vagy a család?
Én a családot választottam, de mostanában azt látom, tapasztalom, hogy talán jobb lett volna vissszamenni dolgozni.

40 felé, két még nem önálló gyerekkel szinte lehetetlen elhelyezkedni. Muszály valamilyen mellékkeresetet találnom, de hiába próbálkozom. Itthon végezhető, esetleg 4-6 órás munka pedig csak bennfenteseknek van.
Gondolom, hogy még sokan küzdenek ilyen problémával, de hátha van valaki, aki tud erre egy nagyon jó megoldást.Az interneten fellelhető ajánlatok átverések, benük megbízni nem lehet.
Ti hogyan csináltátok? Van ebből kiút?

2010. március 15., hétfő

Variációk egy témára


A múlt héten átmentünk Gödre és útközben találtunk egy klassz méteráru boltot. Kifejezetten foltvarrós anyagok nem nagyon voltak, de ruhának való az nagyon sok volt.Ez a póló és a pulóver egy szabásminta alapján az ott vásárolt anyagból készült a pici lányomnak. Sajnos a zöld anyag kevés lett volna még egy hosszú ujjúra is, ezért egy dupla ujj mellett döntöttem.Nagyon örült neki.Még egy pár darab fog készülni, már kiszabtam őket, csak meg kell varrni.

2010. március 14., vasárnap

Hátizsák Barnusnak

Mivel Zsanikámnak is varrtam egy táskát, ezért a pici fiamnak is kellett egy. Egy focilabdás mellett döntött. A piros szín is az ő kívánsága volt.

2010. március 10., szerda

Oldaltáska




Ez a táska a kislányom kérésére készült, aki szeretett volna egy kicsit nagylányosabbat.
Vékony farmeranyagból varrtam, tépőzárral záródik.Plusz első és oldalsó zsebekkel ellátva. Még nem látta, remélem tetszik majd neki. Nekem nagyon


2010. március 9., kedd

Egy kis tavasz

Ezeket az árvácskákat a kislányomtól kaptam születésnapomra. Teljesen váratlanul a kis zsebpénzéből vásárolta, ráadásul nem csak egyet, hanem hármat is vett, hogy a testvére és az apukája is tudjon adni nekem. Sajnos a rossz idő van, így ebben a csúnyácska kis fekete cserépben várják a tavaszt.

2010. március 5., péntek

Zászló és nyuszistáska, ami nem nyuszis

Ezt az egyszerű zászlót a férjem autós társaságának kérésére varrtam. Semmi különös nincs benne, de gyakorlásnak jó volt.


A táska pedig Rita varrós szakköre készült a maradékból. Valószínűleg később befestem, mert a fehér nem való bevásárlónak.